Valcsa olvasónaplója

"Ezek a csodalények éppolyan sokfélék, mint amilyen határtalan az emberi képzelet."

"Az internetes kommentfolyamok trolljait mindenki jól ismeri. De vajon milyenek voltak eredetileg, amikor még a hófödte hegyeket, barlangokat és sziklapusztaságokat kísértő szörnyetegeket hívták így a középkori Norvégiában és Izlandon?
A kötetben szereplő három történetből kiderül, hogy rosszindulat és bajkeverés tekintetében alig különböztek a 21. századi rokonaiktól. Ez azonban csupán az egyik aspektusa ezeknek a különös lényeknek, akikben a féktelen indulatok mellett ugyanúgy megtalálható volt a konok élniakarás és a vulkáni erejű költészet is, mint a csak a gleccserek magányával gyógyítható, mély szomorúság.
A Dunajcsik Mátyás fordításában most először olvasható szövegek egyben izgalmas bevezetőként szolgálnak az óészaki sagák világába is, melyek nélkül sem A Gyűrűk Ura, sem a Trónok harca nem születhetett volna meg."

Ez egy nagyon izgalmas utazás volt, korokon és világokon át, vissza a múltba. :) Érdekes abba belegondolni, hogy (persze a saját nyelvükön, de) így mesélhették már réges-régen is egymásnak az emberek ezeket a történeteket, egy világtól elzárt kis szigeten – most pedig itt van a kezünkben, és mi is megismerhetjük ez által a múlt egy kicsi (de annál izgalmasabb) szeletkéjét.
Nagyon tetszett a hegylakó verses meséje, a végén a csattanóval, þorsteinn története is érdekes volt (és erről kicsit a Vikingek c. sorozat jutott eszembe – nem titkoltan ez keltette fel pár éve a középkori, óészaki sagák és történetek iránti érdeklődésemet. És már a sorozatnál is ezt éreztem, hogy a régi, vad és barbár „pogányok” sem csak fekete-fehérek voltak, csak jók és rosszak: mindegyiküket lehet valamiért szeretni és van ok az utálatukra is. þorsteinn-nel is így voltam.)
Viszont talán Bárdur monumentális családtörténete volt a kedvencem a három történet közül. Sok-sok szereplőt vonultat fel, és jó néhányat középpontba is helyez, még ha sokszor csak kis időre is, ez viszont nem is hagyja, hogy egy percre is leüljön a történet: követünk valakit, majd egy másik cselekményszálra, más karakterre ugrik a nézőpont, és esetleg csak több karakterrel később térünk vissza az elsőhöz. Ez így igazán tetszett, sokféle embertípust (vagy épp troll- és egyéb lény-típust) mutattak be, az életüket, a hétköznapjaikat, ezáltal széleskörű rálátásunk nyílt erre a világra, és ezt nagyon élveztem. :)
Az egyedüli dolog, ami nem tetszett ezekben a történetekben, az a rengeteg családfaleírás… :/ Ha valós történelmi jellegűnek tekintjük, akkor valóban lehetett ezeknek is funkciója (mert tény, ha valaki olyanról olvasunk, vagy olyan helyszínről, akit/amit mi is ismerünk, akkor máris közelebbinek érezzük magunkhoz az adott történetet, jobban elmerülünk benne, így lehetséges, hogy az írójukat ez (is) motiválta, mikor ennyi nemzetséget és helyszínt sorolt fel – a mai kor emberének viszont már vajmi keveset tud adni ez a rengeteg adat, inkább csak összezavar. Főleg, hogy a történet szempontjából csak kis részüknek van értelme, kevesen kapnak szerepet később – a többi meg csak úgy van, felsorolás szintjén. Az főleg zavaró volt, hogy már ekkor is sok névrokon létezett, így néha bezavart, hogy ez az illető ugyanaz-e, akiről az előbb szó volt, vagy ez már egy másik család tagja. Egyébként ez is érdekelne, hogy a névalkotás anno hogyan működhetett, bárminek elnevezhették a gyereket, vagy csak a tipikusabb nevek közül választhattak a szülők. :) )
Szomorú, hogy ezeknek az első gyűjteményes köteteit elégették anno, és hogy csak kevés saga maradhatott fenn a maga teljességében, de igazából nem lep meg, hogy végül csak ennyire viszontagságos úton-módon maradhattak fenn a történetek, elég ha arra gondolunk, hogy manapság is a buzgóbb hívek egyenesen ördögtől valónak, istenkáromlónak tekintik a hasonló történetekkel bíró fantasy műveket (és ha rajtuk múlna, biztosan ezeket is elégetnék…) vagy pl. mikor a Harry Pottert akarták betiltani…, így nem csoda, hogy ezeket a sagákat is üldöztették… (Pedig nagy részük azért eléggé összecseng a keresztény hittel tekintve, hogy 3 történet közül 2-ben a főhőst végül az menti meg, hogy áttér a régi pogány hitről a keresztény hitre, ennek megfelelően kezd imádkozni és így megmenekül aktuális, szorult helyzetéből… …) Az is érzékelhető, hogy sok helyen tényleg ezekből a sagákból meríthettek a mai fantasy-szerzők is. Pl. a szürke csuklyában, fabottal a kezében a vidéket járó Bárdur alakja, aki előszeretettel menti meg a hozzá fohászkodókat – teljesen ráillik Gandalf karakterére is. :) Vagy akár a Tűz és Jég dala élőhalottjait is felfedezhetjük a sírdomb mélyén Gestur-rel harcoló „zombikban” akik szintén csak akkor válnak újra halottá, mikor vezérüket, Raknarr-t elpusztítják.
Nagyon szerettem ízlelgetni a személy- és helyneveket is, közel állnak hozzám az északi nyelvek – bár páromnak már a finn is halandzsaként hangzik és mindig rácsodálkozik (mikor mondok vagy épp hallgatok valamit), hogy ezeknek a mondatoknak komolyan van értelme is? :D Hát, az izlandi sem különb, itt is elkerekedett a szeme néhány szó láttán, de kicsit még nekem is beletört a nyelvem… :DD (Talán így hangozhat a mi „fura” nyelvünk is más nemzetek számára… :D)
Ez a könyv egyébként egy leakciózás folytán került hozzám (bár előbb-utóbb valószínűleg megvettem volna, tekintettel az újkeletű saga-érdeklődésemre…), ezelőtt vettem meg a Skandináv mitológia c. könyvet és szintén Bernáth István munkáit, az „Északi források” c. saga-gyűjtemény sorozatot, olvasás szempontjából ezek még mind-mind hátra vannak, de most kellőképpen lendületbe hozott a Trollok alkonya, valószínűleg hamarosan folytatom valamelyik saga-kötettel. :)
Erre a könyvre abszolút rá tudom mondani, hogy „csak ínyenceknek!”: leginkább azoknak tudnám ajánlani, akik alapvetően érdeklődnek az északi népek irodalma, történelme, hitvilága iránt, vagy kedvelik az északi nyelveket, esetleg kíváncsiak a fantasy-k eredeztetésére. :) Aki viszont arra számít, hogy egy minden oldalán izgalmas és pörgős cselekménnyel megtöltött, már-már regényt fog kapni ezen könyv képében – az egészen biztosan csalódni fog.

U.i: Hatalmas nagy pirospont a borítóért. A kötetben lévő illusztráció is pazar a maga nemében, de a borító így még autentikusabbnak is tűnik, a fekete+türkiz (sarki fényt idéző) színvilágát pedig egyenesen imádom. :) A polc díszeként sem utolsó ez a kötet. :)

Kiadó: Helikon

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 178

Olvastam: 2020.06.08.

Osztályzat: 5/3.5