Júniusi szerzemények [2019]

20190627_180624.jpg

Pedig egész jól indult a hónap, reméltem, hogy meg bírom állni, hogy most ne halmozzak fel egy csomó új könyvet. Hát nem jött össze. Ennek részben az az oka, hogy ismét megjött a kedvem a nyelvtanuláshoz, másrészt meg szuper akciót találtam a Könyvudvarnál (újra...), harmadrészt: a Moly. Mindig találnom kell valami olyan könyvet, sorozatot, ami KELL (ja, és lehetőleg persze olyan legyen, ami már kifutó termék, és szinte sehol nem kapható...). :D

20190627_183545.jpg

A hónap némi Coop-os könyvállvány-böngészéssel kezdődött: múlt hónapban olvastam egy szuper könyvet Amanda Quick-től, ezen felbuzdulva pedig tovább folytattam a vadászást a könyveire. :) A munkahellyel szemközti Coop-os kisboltban találtam is 2 újabb regényt tőle, a Különös kérőt és a Mire éjfélt üt az órát. Szintén találtam még egy könyvet, Morzsás csendélet címmel, semmit nem tudtam róla, de a cím+borító+fülszöveg trió meggyőzött, hogy 500 ft-ért nem maradhat ott. :) Jártunk még a buszpályaudvarnál lévő (szintén Coop-os) kisboltban is, itt sajnos A.Q. könyvet már nem találtam, de a Megmentőm, Maybe-t igen. :) Épp nálam volt könyvtárból is ez a könyv, de úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy, ha potom pénzért elhozom ezt is (bízom benne, hogy jó lesz - nagyon kutyás vagyok, szóval már csak emiatt is remélem, hogy fogok némi szimpátiát és hasonlóságot érezni a főhősnővel).

20190627_184311.jpg

Ez után volt egy Könyvtündéres rendelésem is. Elsődlegesen az "Így neveld a sárkányodat" és "Az archívum" volt fontos, ugyanis ezeket már csak 1-2 helyen lehet kipecázni (és nem mindegy, hogy a két könyvet két különböző helyről szerzem-e be, dupla szállítási költséget fizetve...). És ha már amúgy is rendeltem, megrendeltem a Kit c. regényt is (a fenti összesítő fotóról ez sikeresen lemaradt...), ezt is könyvtáriban kezdtem el olvasni, de annyira megtetszett már rögtön az elején, hogy elhatároztam: kell saját példány belőle. :) Az Angol nyelvtan zsebkönyv pedig csak úgy jött melléjük - a nyelvtani részekben sajnos még sok a homályos folt, ez pedig most egész jó árban volt, úgyhogy megrendeltem.

20190627_183753.jpg

Réka barátnőmtől is érkezett egy csomag (egy meglepetés Lady Jane-el, erről ugyanis nem is tudtam :) ). A katedrális már egy ideje várólistás nálam, nagyon szeretném elolvasni (aztán a sorozatot is megnézni), remélem, idén még bele fog férni. Nem egy rövidke könyv (ránézésre sem), mint ahogy a folytatása, "Az idők végezetéig" sem. De nem baj, megvan az idei fő-terv. :)
Köszönöm szépen Neki, itt is! ^^

20190627_184542.jpg

A következő csapat a Könyvudvartól érkezett. Őszintén bevallva, ebben már akadt impulzusvásárlásos könyv is... :) A Kezdők finn nyelvkönyve teljesen tudatos volt, egy ideje már fontolgattam, hogy belekezdek a finn nyelv tanulásába, és úgy gondoltam, Memrise mellé ideális lesz ez a kezdő könyv is, szókincs bővítésre, és a nyelvtani alapok elsajátítására. Egyedüli szívfájdalmam, hogy kb. minden más nyelvből tettek mellé hanganyag-cd-t is (elég sok nyelven megjelent ez a könyv), de ehhez a finnhez nincs. :(
Nem könyv, de azért ide biggyesztettem ezt is: rendeltem 2 csomag PONS angol-magyar szókártyát is, nem volt drága, és nyelvgyakorlásnak ezek is tökéletesek. :)
Drágább ugyan (200 ft/kötettel...), mint a könyvállványos, de legalább találtam nálam még hiányzó A.Q. könyveket is itt, úgyhogy négyet be is zsebeltem: Csábítás, Menyasszonyt bérelnék, Lekésett esküvő, Emésztő tűz.
Robin Maxwell-től még nem olvastam (nővérem viszont igen, és ő szereti a könyveit), nagyon akciós is volt, így kosárba tettem az "Ó, Júlia!"-t. M. C. Beaton-től pedig olvastam már egy Agatha Raisin-os regényt, az annyira nem nyerte el a tetszésemet, de olvastam, hogy van, akinek ez jobban bejött, mint az a sorozat, úgyhogy gondoltam teszek egy próbát a "Miss Pym és a menekülő menyasszony"-nyal. Így, a könyv háromnegyedénél tartva azt mondom, hogy ugyan nem bántam meg, de jobbra számítottam. :(
Elizabeth Strout-tól már van egy könyvem, de sajnos még nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Viszont most ez az "Amy és Isabelle" is le volt akciózva, a fülszövege alapján érdekesnek tűnik, így erre is beruháztam.
A Klánok háborúja sorozatnak megelőlegeztem a bizalmat (bár sokan nagyon negatívan vélekednek róla, és bevallom, ez el is bizonytalanított), így a már korábban beszerzett (de még nem olvasott) Seeker mellé szinte filléres áron megvettem a Travelert is.
A többi három könyv pedig abszolút impulzusvásárlás volt: az Egyszervoltnak a fülszövege tetszett meg (no meg az, hogy csak 390 ft, ennyiért még úgy is megéri, ha 1 olvasás után a könyvtárnak adom, ahol dolgozom). A Jamrach vadállatai és A tengerben élnek krokodilok esetén pedig a Molyos nagy számú pozitív értékelés győzött meg ténylegesen, hogy ezeket nekem is olvasnom kell. :) No meg ezek is olcsók voltak, teljes áron nyilván nem vettem volna meg ilyen bátran, úgy, hogy nem tudok róluk semmit, csak azt, hogy sokan dicsérik. Ahhoz ennyi még nem szokott elég lenni.

20190628_174155.jpg

A book24-nél is adtam le rendelést: épp ingyen szállítás volt, és a 30%-os kuponomat is be tudtam rá váltani. :) Így meg is rendeltem az English for Everyone angol nyelvtanulós könyvcsalád első részét, mely tankönyvből és munkafüzetből áll. Még nem ástam bele magam egyelőre, mert épp egy másik nyelvkönyvben vagyok benne, előbb azzal szeretnék végezni, de belelapozgattam, és ez alapján nagyon jónak tűnik, részletesen, érthetően magyaráz, kezdőknek is teljesen jó (nekem ez szintén a nyelvtani hiányosságaim miatt volt szükséges - a szókincsem meg az alaptudásom már azért megvan, de úgy gondoltam, nem árt inkább teljesen az alapoktól kezdeni most a tanulást). :)

20190627_184428.jpg

Ééés volt még egy rendelésem a Könyvtündértől. :) Innen a Kezdők francia nyelvkönyve érkezett (ez ráadásul cd-mellékletes, ennek külön örültem :) ), mert később szeretném majd a franciát is elkezdeni tanulni. De elsődleges a "Finn nyelvtani áttekintés" könyv volt, ami ráadásul épp aznap jelent meg, mikor megrendeltem. :) Könnyen kezelhető, érthető, úgyhogy jó vásár volt (már csak azért is, mert nagy választék finn nyelvkönyvekből nincs - nagyon kevés új kiadású könyv jelenik meg).
Az Ezüst-tó kincse a TKK webshopjából érkezett, innen páromnak rendeltünk még könyveket, ez pedig vlmi 500 ft volt, még nem olvastuk, úgyhogy jött. :)

20190627_183617.jpg

A hónapban 2 kiadótól is rendeltem. Az első csomag a Palatinustól érkezett, akikkel e-mailben sikerült a kapcsolatot felvenni. Ki is postázták nekem ezt a három, eddig még hiányzó Philippa Gregory könyvet (A másik Boleyn lány, A Boleyn örökség, A szűz királynő szeretője), ami már sehol máshol nem beszerezhető (az itt-ott felbukkanó, 8-9000 ft-os használt példányokat meg inkább kihagynám, köszi... Nem is értem, sokan miért akarják ennyire lehúzni a másikat anyagilag, csak azért, mert ritka könyvről van szó. :/ 2-3szoros ár még oké, de ennél drágábban kínálni szerintem már bőven pofátlanság... Én ezt a 3 könyvet vettem meg 9000-ért, nem pedig 1db-ot. Úgy, hogy teljesen új példányok, nem antikvár.) Így már nem is sok hiányzik a P.G. könyvek közül. :)

20190627_183648.jpg

A DeltaVision webshopjában is adtam le egy rendelést, méghozzá a Rigante-sorozat 4 kötetére (Kard a viharban, Éjféli sólyom, Hollószív, Viharlovas). Sajnos az első rész már szintén beszerezhetetlen, és a többi háromból is már csak itt-ott bukkan fel egy-egy példány. Az első részt elkezdtem olvasni, ez alapján tetszett, és úgy gondoltam, legyen meg inkább rögtön mind a 4 kötet, ne kelljen később vadászni rájuk. :)

20190627_183701.jpg

A hónapot Réka barátnőm csomagjával zártam. Volt olyan kedves, és elküldte nekem a saját "Anne férjhez megy" kötetét (ő pedig beszerzett egyet a régebbi kiadásból). Innen is nagyon szépen köszönöm! :*
Sajnos már sehol nem kapható ez a kötet - a ritkán felbukkanó antikvár példányokra pedig azonnal lecsapnak (hát igen, "csak" ennyire NINCS kereslet erre a sorozatra... :/), és nagyon szerettem volna, ha ebben az egységes zöld Könyvmolyképzős kiadásban sikerül megszerezzem az összes részt. Hát most sikerült, óriási az öröm. :)) Teljessé is vált ezzel az Anne-sorozatom. ^^ Nyári tervként becélzom a teljes sorozat végigolvasását, hátha sikerül... :)
(Egyébként még mindig reménykedem, hogy lesz újrakiadás ebből a sorozatból, és minél több lány ismeri és kedveli meg az "Anne lányt" és történetét. :) Nagyon kedves regényfolyam, szeretnivaló szereplőkkel - ne hagyjátok ki! :) )

20190627_185105.jpg

Összegzésképpen, kiadó szerint:

Agave Könyvek: 1 db
Athenaeum: 1 db
DeltaVision: 4 db
Digitanart Stúdió: 1 db
Duna International: 1 db
Európa: 1 db
Főnix Könyvműhely: 1 db
GABO: 2 db
General Press: 1 db
Gondolat: 1 db
I.P.C.: 1 db
Könyvmolyképző: 1 db
Libri: 1 db
Maecenas: 6 db
Palatinus: 3 db
Tericum: 2 db
Ulpius-ház: 2 db

Nyelvkönyvek:

Holnap: 2 db
HVG Könyvek: 2 db
Lingea: 1 db
Maxim: 1 db

Címkék: =új szerzemények=

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvfan.blog.hu/api/trackback/id/tr2914915856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása