Valcsa olvasónaplója

Az elején még nem gondoltam, hogy végül ennyire fog tetszeni ez a könyv. Idegesített, hogy ennyi töltelék-résszel húzza az időt az írónő, amit persze továbbra is fenntartok – szerintem 4-500 oldalba is simán bele lehetett volna sűríteni… :/ Mert bizony helyenként untam a részletes magyarázatokat, leírásokat, helyekről és emberekről, görög mitikus alakokról, filozofálgatásról, amik a történet szempontjából igazán lényegtelenek… Ezek az elkalandozások nagyon nem kellettek volna..
Maga a történet viszont nagyon jó volt, és az is, ahogyan csűri-csavarja a cselekményszálakat az írónő. Az sem hétköznapi, hogy már rögtön az első oldalakon szembesülünk vele, hogy a főszereplők közül valaki gyilkosság áldozatává válik – azt is tudjuk, hogy ki lesz az, és hogy kik a tettesek. Innen ugrunk vissza a legelejére, és kezdi el egyikük, Richard elmesélni ezt a „titkos történetet”.
Kiindulópontként itt van egy öt főből álló, viszonylag elszeparálódott ógörög csoport (élükön Julian-nel, a szintén csodabogár tanárukkal), ahová főhősünk mindenáron szeretne bekerülni. Aztán minél jobban elmélyülnek a görög tanulmányaikban, annál inkább kezdik magukat felsőbbrendűnek érezni, és egyikük kitalálja, hogy rendezzenek egy bacchanáliát, hogy még inkább átéljék azt, amit a régi görögök. Ez rosszul sül el, egy véletlen tragédia kell ahhoz, hogy felnyissa a szemüket, és kezdetét veszi a vesszőfutásuk… Itt már mi sem lehetünk biztosak benne, hogy ki az, aki őszinte, ki az, aki megjátssza magát, ki mit titkol el a többiek elől, ki az igaz barát, aki tűzbe menne a többiekért – és hogy van-e egyáltalán ilyen. Már ennek a fejtegetése is elég érdekessé teszi a dolgokat.
Krimiként kezelve tényleg nagyon jó volt, Henry volt egyértelműen a csapat esze, szuperül eltervezett mindent, egyszerre gondolkodott a külvilág és a rendőrök eszével – miközben szem előtt tartotta végig, hogy az ő érdekeiket (vagy csak Henryét…) mi az, ami szolgálja… Bunny-t különösebben nem tudtam sajnálni, elkényeztetett kis sz*rgalacsin volt, aki azt hitte, hogy bárkivel bármit megtehet – még élvezte is, hogy kínozhatja, zsarolhatja, sakkban tarthatja azokat, akiket barátainak nevezett… A végkifejlet várható volt, hogy valahogy így alakul majd, Charles nagyon kezdett Bunny útjára lépni, az örökös bajkeverésével, és sejthettük, hogy Charles és Henry közül csak 1 maradhat, máskülönben ennek sosem lesz vége….
A lélektani oldala is kegyetlen, egyrészt, hogy ki hogyan dolgozza fel a történteket, másrészt pedig a tény, hogy mivel állítólag Bunny barátai voltak, így színlelniük kell Bunny családja előtt is, napokat tölteni náluk, látni a szülők gyászát, részt venni a temetésen, sőt, az értelmi szerző, Henry az egyik koporsóvivője Bunny-nak, ami azért egy elég horror szituáció… :/
Az elején még a társaság tényleg egy különc, elit, sznob bagázsnak tűnt, a végére minden szétesett és az álarcok is lehulltak. Egyrészt a tragédiák sora miatt, amit nyilván ép eszű ember nem tud feldolgozni, pláne, hogy ezt ők tették.. Így érthető, hogy derékba tört szinte mindegyikük élete, másrészt viszont kiderül, hogy sosem voltak ők különlegesek, csak önző, élvhajhász senkiháziak, akik nyilván csak azért jártak a főiskolára, hogy addig is telik az idő, és nem kell dolgozni, nem cs*szegeti ezzel őket a család… :/ Ez a fene nagy barátságuk is megkérdőjelezhető, tekintve, hogy az események után nem különösebben tartották már a kapcsolatot sem. Mindegyikük érdekes karakter, és valószínűleg sokáig fogok még rájuk emlékezni, ez kétségtelen, de egyikükkel sem tudtam egy percig sem együttérezni vagy kedvelni őket…
Ennek ellenére is azt mondom, érdemes volt elolvasni. Lassan haladtam vele, mert nem egy könnyű olvasmány, de sokszor nap közben is random eszembe jutott a könyv (ami máskor ritkán történik…), és alig vártam, hogy folytathassam ezt a titkos történetet. :) Végig izgalmas volt, tetszett. :)