Valcsa olvasónaplója

"– Sokkal jobb, ha megismerem, aztán elveszítem a szerelmet, mintha soha nem szerettem volna (…)."

"Mi ​​kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni."

Magam sem tudom, miért húztam-halasztottam ezt a könyvet eddig, de mindig jött valami más, ami jobban érdekelt, ezzel meg aztán mindig csak pár oldalanként haladtam – vagy épp jó ideig felé sem néztem.
Pedig alapból nem egy rossz könyv ez. Sőt. Nekem nagyon tetszik az alaptörténete – miszerint emberek egy csoportja elindul egy űrhajóval egy másik Föld-szerű bolygóra, a fedélzetén egy sereg lefagyasztott szakemberrel és azok családtagjaival. Aztán egy nem várt esemény történik: az egyik lefagyasztottat, egy tinilányt valaki kiolvasztja az út során, ezt pedig gyilkosságok követik, így a lány és néhány újonnan szerzett barátja az űrhajóról, nyomozásba kezdenek, hogy ki tehette, és próbálják megakadályozni, hogy ez megismétlődjön. Közben harcolnak egymással, a saját démonaikkal, a hazugságokkal, és bizony az igazsággal sem könnyű megbarátkozniuk…
Egy kifordított, diktatórikus világ ez, ahol az embereknek gyakorlatilag nem léteznek érzéseik, „szerelmesek” is csak az Időszak (és a hormonjaik) miatt lesznek. Az Ősfő diktálja a szabályokat, ellentmondást nem tűrően, rajta áll vagy bukik az egész kolónia sorsa. Itt már nem tudhatjuk, kinek higgyünk, és még a csillagokban sem bízhatunk…
Számomra már az is eléggé félelmetes volt, hogy ott vannak kint az űrben, és bármi történik, nem tudja őket senki onnan kimenekíteni – onnan csak egy kiút van: az űrbe, és a biztos halálba… :/ A Földtől is túl távol vannak már, de a célbolygó is messze még… Arról nem is beszélve, hogy mennyire borzalmas érzés lehet úgy élniük ott az életüket, hogy tudják, ők már garantáltan nem fogják meglátni a Centauri-Földet – és Amynek is ebbe beletörődni, hogy az ő régi élete is örökre elveszett, mindazokkal a dolgokkal együtt, amit a földi létéből ismert…
Sok szempontból amúgy simán rávetíthetjük a mi világunkra is a könyvben megfogalmazott kérdéseket (pl. hogy jobb-e „kábítani” az embereket, ahelyett, hogy az igazságot mondanánk nekik, stb…)
Valami mégis nagyon zavart végig ebben a könyvben, nem kötött le igazán, nagyon sokszor szívem szerint előrelapoztam volna, annyira untam bizonyos részeket… :/ Nem kellett volna ilyen hosszúra megírni ezt a könyvet, kb. fele terjedelem is bőven elég lett volna… A végén pedig a fő attrakció, mikor kiderül az egyik szereplő kiléte – hát az sem ütött akkorát, amekkorát kellett volna, szerintem simán kiszámítható volt, hogy ő egyébként kicsoda…
Jó eséllyel a további része(i) már nem fog(nak) megjelenni magyarul (vagyis hát állítólag vannak ígéretek egy későbbi folytatásra, de ki tudja…), én mondjuk ezt annyira nem is bánom, nekem nem hiányzik a folytatás, plusz ahogy láttam az angol nyelvű kiadásnál, a második rész még ezt a szintet se ütötte meg, úgyhogy így nekem főleg felejtős… (Azt viszont sajnálom, hogy ennyire nem tudtam megszeretni, pedig az elején nagy volt a lelkesedésem… :/)

Sorozatrész: Túl a végtelenen #01

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 522

Olvastam: 2016.09.25.

Osztályzat: 5/3.5