Valcsa olvasónaplója

"Nem ölheted meg a halált. Létezik tűz, ami megperzselheti a Napot? Ki fojthatná vízbe az óceánt?"

"2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…"

„Samantha az új J. K. Rowling.” – olvasható a könyv hátulján a The Sunday Times ajánlója… Hát, én őszintén nem tudom, kinek az agyából pattant ez ki, de senki ne dőljön be ennek: a két írónőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz, se tartalmi, se minőségi szempontból… Rowling humorosan ír, ámulatba ejtően szövi könyveinek cselekményét, a szereplők pedig igazi egyéniségek, egytől egyig. Na itt erről szó sem volt, igazi karakterkidolgozást csak a főbb, könyvben legtöbbször felbukkanó szereplők esetében éreztem, a többiek meg csak úgy voltak, de így őket felesleges is volt beleírni… Volt viszont csomó elírás (és olyan megfogalmazások, mint pl. „elcsattant egy lövés”… -.-), sokszor egy oldalon belül többször is, ez már nagyon zavart – bár tudom, ez nem Samantha és a könyv hibája, de akkor is…
Maga a könyv meg nekem eléggé vontatottan indult. Ez a sok fura dolog, álomjáró, álomplán, Scion, szindikátus, mímeslord, I-4, ezüst- és aranyfonál, rephaita, emita és megannyi kifejezés, amivel zsúfolásig tele volt a könyv… Egy ideig csak kapkodtam a fejem ezen kifejezések láttán, és idegennek is éreztem magamtól ezt a világot. Ez a sci-fi+fantasy keverék számomra nagyon furcsa, igazából sosem olvastam még ilyet, de ezek után nem biztos, hogy fogok még…
Rátérve a cselekményre: leginkább azt tudnám mondani, hogy kiszámítható… Már mikor Paige Arcturushoz került, már akkor meg tudtam volna jósolni, hogy hogyan alakul a kapcsolatuk, és mi lesz a könyv vége… Gőzöm sincs, mi kerül ebben a könyvben 4000 ft-ba, szerintem semmivel sem különlegesebb, mint a többi fantasy… És hogy mit fog az írónő 7 köteten keresztül írni a sorozat könyveiben, az egy roppant jó kérdés. Nem mondom, hogy biztosan el fogom olvasni a következő részt, mert annyira tényleg nem fogott meg, viszont elég sok dolog nem derült ki ebből a könyvből, ami meg érdekelne… Szóval még a jövő zenéje, hogy folytatódik-e nálam ez a sorozat…
Kedvenc szereplő: Arcturus, maximálisan (ha elolvasom a következő részt, az csakis miatt lesz: a Paige-nek tett ígérete ellenére, és mert 7 kötetes lesz állítólag a sorozat, szerintem túl hamar lezárná a dolgokat, ha most gyorsan elintéznék Nashirát… Meg hát róla pl. nagyon keveset tudunk, holott szerintem érdekes lenne a története, szóval biztosan kiderül majd a múlja a további kötetekből. Tuti, hogy fel fog még bukkanni a későbbiekben. Legalábbis nagyon remélem.)
Akit utáltam: Jaxon… Én nem tudom, Paige hogy volt képes neki dolgozni… Baromira ellenszenves alak… -.-
Kedvenc jelenet: Paige utolsó próbája az erdőben (vagyis a SciLo-bevetés előtti utolsó), és Paige+Arcturus közös jelenete a színpad alatt ^^

Sorozatrész: Csontszüret #01

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 524

Olvastam: 2014.03.27.

Osztályzat: 5/4