Valcsa olvasónaplója

"A kutyát első életében semmi erővel nem lehetett autóba kényszeríteni. Most – mint mesélték – egyetlen ugrással vetődött be az évtizede megszokott udvaráról a kocsi nyitott ajtaján. Onnantól boldogan szállt be bármikor. Tudta: ha autóban van, akkor nincsen otthagyva. Azt hiszem ettől rettegett leginkább: az otthagyástól."

" „Kutyás lettem. Hatlábú. Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt. Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át. Szilárd elvi alapon nem volt kutyám. Szeretem a függetlenséget, még akkor is, ha nemigen volt részem benne soha. Ebbe bele is nyugodtam rég. De hogy még egy kutyától is függjek, ez soknak tűnt fel előttem. Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni. Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutya büdös, továbbá zajos és harap. Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt. Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap, több mint harminchat éven át. Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem leltem sehol, hamarosan már nem is kerestem. Kutyát sétáltattam helyette. Kutyás lettem.” 1957-ben születtem. Húsz éven át tanultam. Tíz éven át tanítottam. Lassan húsz éve írok. Közben szakadatlanul éltem a legkülönfélébb emberekkel, no meg állatokkal, akiknek egyetlen közös vonásuk van: mindegyikőjüket szerettem."

Hatlábúként mit is tudjak írni a „Hatlábú”-ról?
Szerettem ezt a könyvet, teljesen átéreztem az író és Dorisz minden egyes kalandját, örömét, bánatát (a falusi kutyás dolgokat még inkább, mert én is falusi kutyás vagyok, mióta csak az eszemet tudom – egyetlen perce sem volt az életemnek, amikor kutyátlan lettem volna). Megható volt, amilyen körülmények között a kutya az íróhoz került, és amilyen kölcsönös ragaszkodás kialakult közöttük. Az imádott négylábú barát elvesztését pedig sajnos maximálisan át tudom érezni (ugyanígy zajlott nálunk is két kutya esetében, altatóinjekciót kaptak, és én mindvégig mellettük voltam), és azt a szokásos szöveget is, ami ezzel együtt jár: hogy nem kell másik kutya. De mindig jön másik, jönnie kell, mert a kutyás a kutyája nélkül sosem alkothat egy kerek egészet.

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalszám: 142

Olvastam: 2014.12.24.

Osztályzat: 5/5