Valcsa olvasónaplója

"Nem hagyjuk abba a harcot csak azért, mert vesztésre állunk."

"Szívszorító és felszabadító erejű regény egy bátor lányról, aki szembeszállt a felnőttek világában uralkodó igazságtalanságokkal. Az Ezüst Csillag a képzelőerő és történetmesélés diadala.
1970-et írunk, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jean tizenkét éves, a nővére, Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk, Charlotte, aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindig mindenhol talált, hátrahagyva őket és egy-két hónapra elegendő költőpénzt, elindul, hogy megtalálja önmagát. Egyik nap Jean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginába utaznak nagybátyjukhoz, Tinsley-hez.
A nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean nővérével együtt irodai munkát és gyermekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi textilgyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi agresszív és hatalommániás. Az alkalmazottai rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban egy nap már nem bírja a megaláztatást. De mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e aki mellé áll ebben a küzdelemben?"

Egész jó volt, tipikus „egyszer el lehet olvasni” könyv, kiközösítettségről, rasszizmusról, igazságtalanságról, testvéri szeretetről, családról. Azt hiszem, hogy épp emiatt volt az az egy csillag levonás, mert annyi mindenről akart szólni, és a végén kicsit katyvasz lett belőle, 300 oldal ennyi téma kibontásához édeskevés volt, így mindenbe éppen csak belekapott az írónő… (jó, a Maddox-szál elég rendesen végig lett vezetve a könyvben, de a többi – nem mondhatnám…).
A legeslegidegesítőbb karakter kétségkívül Charlotte volt: szerintem ha valaki vállalja az anyaságot (szóval ha teherbe esik, és azt mondja, hogy én igenis felelős vagyok ezért az életért, ami a pocakomban növekszik, és nem vagyok hajlandó eldobni magamtól), akkor onnantól kezdve tényleg felelősséggel tartozik érte, nonstop napi 24-be, ha esik ha fúj, nincs ilyen, hogy én most sz*rul vagyok, lelépek, ti meg gyermekeim kezdjetek magatokkal, amit akartok, mert nekem most ilyen a kedvem. Ez annyira tud dühíteni! Ha az én anyám tette volna ezt velem, a büdös életben többé hozzá nem szólnék, nemhogy tárt karokkal fogadjam vissza…
Bean volt a kedvencem. :) Talpraesett, igazi megmondóember. Bár az nem tetszett, hogy azt írja a könyv, hogy 12 éves, mégis úgy beszél, és olyanokat tesz, amiket egy 12 éves garantáltan nem (tökmindegy, hogy 2015-öt írunk vagy 1970-et…). Arról is fura volt olvasni, hogy Bean sötét hajú, mert én folyamatosan a borítón szereplő két világosbarna/sötétszőke hajú lány képzeltem el Bean-ként és Liz-ként.
Egyszóval: vannak hiányosságai a könyvnek (nem is beszélve a rengeteg elírásról, ami végig nagyon zavart…), de ettől függetlenül is olvasmányos, cselekménydús és végig fenn tartja az olvasó érdeklődését.

Kiadó: Maxim

Oldalszám: 300

Olvastam: 2015.05.22.

Osztályzat: 5/4