Valcsa olvasónaplója

"- Ne pityeregj, leányzó – mondja Laci. – Hiszen visszajövök. 
– Küldjük Balambért repülni – mondom hirtelen. – Küldjük a jövőbe. Húsz év múlva, huszonöt év múlva… 
– És mit akarsz látni ott? – kérdezte Laci. 
– Egy szép házat, kertet… és béke van… és hat gyerekünk lesz. És lesz köztük egy tizenhat éves lányom is, és egyszer el akarom majd mondani neki ezt az estét, de akárhogy mondom is, nem figyel rám, csak bámul udvariasan, mintha moziban látná az egészet, vagy olvasná egy régi könyvben… És én mondjam majd tovább, hogy a járdákat fehérre meszelték, és a Dunán szomorúan, hosszan, reménytelenül búgott egy gőzhajó, és álltunk, álltunk az Erzsébet-híd íve alatt, egymás kezét szorítottuk, és úgy éreztük, hogy a szívünk meg fog szakadni… És a messzi jövőben, ezerkilencszázhatvanban vagy ezerkilencszázhetvenben, a kislányom csodálkozva hallgassa ezt a történetet, és ne értse meg… ne értse meg… ne értse meg."

" „Bezzeg az én időmben nem csavarogtak fiúkkal a lányok.” "Bezzeg…" – mondják mindenre a felnőttek. Katit azonban nem érdeklik a régi történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes, most akar boldog lenni. Csak az első bál éjszakáján ébred rá: 1941-et ír a naptár, amikor a történelem, a felnőttvilág bármikor elszakíthatja őt szerelmétől, akár örökre is.
Fehér Klára könyve az egyik legnépszerűbb ifjúsági regény. Mi lehet a titka? Talán az, hogy egy ilyen szomorú korszakról is képes bölcs derűvel mesélni. A szeretni való szereplők, a humoros helyzetek a mai olvasó számára is közelivé, átélhetővé teszik Kati és Laci történetét."

Na ugye, hogy létezik olyan, hogy „álmaim pasija”! :) Mint Katinak Laci, aki tanárjelölt. És már akkor is vele járt, mikor még egyáltalán nem is ismerte Korsós Lacit. :) 
Aranyos könyv volt, kár, hogy eddig kimaradt nálam, de most legalább pótoltam. :) Szerettem minden sorát, minden történetét (azért Katinak nem lehetett könnyű, 2 húg mellett, és még az az átok Dórika is csak a borsot törte az orra alá! Nekem nem biztos, hogy lett volna ekkora türelmem hozzá… :D). 
A Fókapofázás mondjuk engem irritált (ha nekem „kedveskedne” így a párom, nem hiszem, hogy örülnék neki… :D). Boda tanárnőről meg folyton a főiskolai Boda tanár úr jutott eszembe, akit nagyon kedveltem, szerettem az óráit, és sokszor fűzte bele a tananyagba a regényeket is (pedig a tantárgyainak semmi köze nem volt az irodalomhoz). 
A boszorkánykrémet én nem ismerem, de tutira fogok keresni hozzá receptet, és kipróbálom! :) 
A könyv vége pedig… Hát valószínűleg itt most nem állta volna meg a helyét egy regényes befejezés (és akkoriban hány pár, család járt így…). Aki nem élte át, biztosan nem tud bele sem gondolni – ahogyan Kati sem, az elején, mikor az édesanyja beszélt a saját fiatalkorukról… De inkább ne is értse meg senki, „ne értse meg… ne értse meg.”

Kiadó: Móra

Oldalszám: 208

Olvastam: 2015.01.22.

Osztályzat: 5/5