Valcsa olvasónaplója

"Sose házasodj meg, öregem. Várd meg, amíg halálod után jutsz a pokolba."

"Poirot mestert egy szép napon egy elegáns fiatal hölgy, bizonyos Carla Lemarchant keresi fel, és különleges üggyel bízza meg. Carla édesanyját gyilkosságért életfogytiglani börtönre ítélték, s röviddel büntetésének megkezdése után meghalt – az áldozat pedig nem volt más, mint Carla édesapja, Amyas Crale, a híres festő…
Tizenhat esztendő telt el a híres bűnügy óta. Carla közben nagykorú lett, megtudta szüleinek tragikus történetét, és elhatározta, hogy kideríti anyja ártatlanságát. Tizenhat év után keresi fel Hercule Poirot az ügy öt, még élő tanúját, tizenhat év porát fújja le a régi élményekről, szenvedélyekről; egyetlen tragikus napról öt különböző vallomást szembesít, hogy megtudja: ártatlanul ítélték-e el Caroline Crale-t, s ha igen, vajon öngyilkos lett-e Amyas Crale, ez a zseniális művész és csupa élet férfi, avagy az öt tanú – az „öt kismalac” – közül valamelyik volt-e gyilkos… 
És hiába telt el tizenhat év, hiába borított sok mindenre fátylat a feledés, Hercule Poirot – aki természetesen mit sem veszített zsenialitásából – bravúros logikával kideríti az igazságot…"

Először is: hogy lehet egy férfinak olyan keresztnevet adni, hogy „Meredith”…?! (Tudom, hogy valóban létezik ilyen férfinév is külföldön, utánanéztem, de attól még döbbenet… o.O) Erőnek erejével kellett kényszerítenem magam, hogy a név olvasásakor ne egy nőt képzeljek magam elé… Ezt a nevet én még csak és kizárólag női névként hallottam, szóval „csöppet” ez most zavaró volt… 
A másik zavaró dolog pedig az volt, hogy én személy szerint hihetetlennek tartom, hogy ezek az emberek ennyi mindenre képesek visszaemlékezni, 16 évvel azelőttről… 16 év nagyon sok idő, és ne mondja már nekem, hogy a legapróbb részletekre képes szinte mindegyikük visszaemlékezni, hogy ki mit mondott, mit csinált, milyen volt a tekintete, testbeszéde, stb… Igen, van, hogy egy-egy dolog mélyen beleég az ember retinájába, és tisztán visszaemlékszik rá x év távlatából is, de hogy mindenre…? Emiatt nem lett kedvenc, pedig egyébként szívesen megnyomtam volna a gombot, megérdemelte volna, mert nagyon izgalmas és érdekes az egész, ahogyan Poirot egy régmúlt tragédiát boncolgat, hogy egy-egy illatról mennyi emlék jut az ember eszébe (én ugyanígy vagyok a zenével is), és olykor az emlékezet is mennyire csalóka tud lenni… 
….és az jutott még eszembe, hogy őrület, hogy Christie mennyire időtálló regényeket tudott írni… Úgy értve, hogy ez a történet akár simán lejátszódhatott volna napjainkban is. 
Hát, ezúttal sem csalódtam (leszámítva a fenti két dolgot), a végén pedig megint akkora tripla csavar volt, amire garantáltan nem számított most sem, senki. :) [Pedig Meredith és Miss Williams beszámolói után szinte biztos voltam benne, hogy most nyakon csíptem a tettest, aztán persze Poirot összegzésénél megint koppantam… :D] 
Kedvenc szereplő: naná, hogy Poirot :D és kicsit Caroline is, bár őt inkább csak sajnáltam… :( 
Legellenszenvesebb karakter: Philip Blake, Elsa (szörnyű, hogy ilyen nők léteznek… márpedig léteznek… Szemérmetlen, házasságszétdúló, ócska kis lotyó… -.-) 
Történet: 5/5; kicsit talán klisés, mindenesetre szerintem jól ki lett itt minden találva… :)

Kiadó: Európa

Oldalszám: 296

Olvastam: 2014.03.18.

Osztályzat: 5/5