Valcsa olvasónaplója

"Az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen."

" „Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég…”
A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban, Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmi regény lapjairól."

Még magam sem tudom, hányadán is állok ezzel a könyvvel… Amit biztosan tudok, az az, hogy a könyv első háromnegyedével megszenvedtem, sokszor 2 oldal után elment a kedvem tőle, és elég sokáig küszködtem vele, de valahogy éreztem, hogy nem szabad feladni, lesz jobb is. Aztán a „Tél kettőnknek” fejezettől kezdődően úgy éreztem, hogy egy új könyv kezdődik, sokkal jobb stílusban, maximálisan megérintett a téma is: kaptunk egy rövidke novellát örök szerelemről, betegségről, családról… Ez az, amiért megérte végigolvasni (megjegyzem: ez alatt a fejezet alatt számtalan zsepit elhasználtam, annyira szép és megható volt, és annyira, de annyira sajnáltam…) 
Kedvenc szereplő: az idős Noah 
Akit nem kedveltem: Allie 
Kedvenc rész: a „Tél kettőnknek” fejezet, úgy, ahogy van. 
Ami nem tetszett: Az ilyen szerelmi nyűglődéseket utálom… Ha én szeretek valakit, akkor tényleg szeretem, és nem tud semmi és senki elbizonytalanítani (vagy ha az embernek vannak is gyenge pillanatai, nem ennyire, hogy kocsiba ülök, és megyek a másikhoz… Aki eddig eljut, ott már baj van…). A stílusát is utáltam (egészen a fent már említett fejezetig), olyan érzésem volt, mintha egy Harlequin-füzetet olvasnék: hol felszínes és semmitmondó, tele felesleges résszel, hol meg szörnyen giccses és dagályos volt… 
Befejezés: életszagú és mégis meseszerű

Kiadó: Magyar Könyvklub

Oldalszám: 174

Olvastam: 2014.07.13.

Osztályzat: 5/3