Valcsa olvasónaplója

"Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. – Siránkozó hangon folytatta: – Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! – kiáltotta. – Mondom neked, az ember belebetegszik a magányosságba."

A kaliforniai Soledad közelében furcsa párt tesz le az autóbusz: George alacsony és fürge észjárású, társa, Lennie lomha, nehézfejű óriás. Egy közeli tanyára tartanak, munkát keresnek. Bár a tanya lakói és munkásai korántsem barátságosak, nincs más választásuk: itt kell maradniuk, ha meg akarják valósítani közös álmukat, hogy vegyenek egy saját tanyát, ahol majd önállóan gazdálkodhatnak. Lennie-t ártatlan együgyűsége folyton bajba sodorja, és George-nak igencsak észnél kell lennie, ha mindkettőjüket meg akarja óvni a következményektől. Barátságuk ritka kincs az őket körülvevő sivár, brutális világban, amely könyörtelenül megsemmisülésre ítél mindent, ami emberi. A szikár, minden sallangtól mentes, sodró erejű kisregény a nagy gazdasági világválság idején két vándormunkás tragikusan felemelő történetén keresztül mutatja be a modern társadalom elidegenedésének, az emberi kapcsolatok kiüresedésének pusztító hatását. Mondanivalója a mai napig sem veszítette el érvényét.

Összezavart. Az író elhitette velem, hogy itt nem történik semmi lényeges (hisz nem használt olyan szavakat, kifejezéseket, amivel különösebben hatni akart a könnycsatornákra). Talán ez a legborzasztóbb az egészben. Hogy végig olyan érzése van az embernek, hogy ez a természetes, hogy ha valaki kidől a sorból, akkor átlépünk rajta (erről tanúskodik az utolsó mondat is: "Ugyan mi az ördög bántja ezt a két embert?"). 
Borzalmas. Én nem akarok ilyen világban élni. De sajnos, azt hiszem, ilyen világban élek.

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 102

Olvastam: 2011.07.08.

Osztályzat: 5/4,5