Valcsa olvasónaplója

"A boldogságot nem lehet birtokba venni, Lauren; legföljebb egy időre kibérelhetjük, de csak lakók leszünk, nem pedig tulajdonosok. És nagyon pontosan kell fizetnünk a lakbért, különben gyorsan kipenderítenek."

"Volt egyszer egy kisfiú, Louis, aki esténként nem tudott elaludni. És a papája, Marc, aki minden este leült Louis ágya mellé, és mesét mondott neki. Aztán egy napon Marc, a harmincöt éves francia mérnök nem a fia ágyához ült hanem az íróasztalához, hogy a felnőtteknek is meséljen egy történetet. Egy modern tündérmesét.
Volt egyszer egy csinos, fiatal San Franciscó-i orvosnő, Lauren, aki egy napon karambolozott, súlyosan megsérült, és kómába esett. És egy nagy reményű fiatal mérnök, Arthur, aki egy este furcsa zajt hallott a fürdőszobaszekrényből. Kinyitotta – és felfedezte… Laurent. Pontosabban a szellemét, hiszen Lauren teste a kórházban feküdt. Arthur hamar rájött, hogy ő az egyetlen, aki látja és hallja a lányt. Különös kapcsolat, először barátság, majd szerelem szövődött közöttük. Aztán az orvosok meggyőzték Lauren édesanyját, hogy nincs remény, a lánya soha nem fog magához térni, egyezzen bele, hogy lekapcsolják a gépekről, amelyekkel életben tartják a testét. Arthur ekkor elhatározta, hogy az emberrablás vádját is vállalva kicsempészi Laurent a kórházból, és elrejti-elbújtatja tengerparti házában, ahová édesanyja halála óta egyszer sem tette be a lábát…
Volt egyszer egy fiatal angol lány, Suzanna Lea, aki oxfordi diplomával a zsebében Párizsban próbált szerencsét. A neves kiadónál, Bernard Fixot-nál vállalt állást, és az ő kezébe került Marc Levy kézirata. Suzanna rögtön rájött, hogy egy olyan romantikus komédiával van dolga, amit imádnak az amerikaiak. A regény kétoldalas angol nyelvű szinopszisát elküldte a nagy amerikai kiadóknak és filmgyártóknak. A leghíresebbek jelentkeztek és versengtek a könyv megfilmesítésének a jogáért. A versenyből végül Steven Spielberg került ki győztesen: kétmillió dollárért vette meg a jogot. Pár hónapra rá megjelent a regény, amely könyv alakban is hatalmas sikert aratott. A tündérmesék néha valóra válnak."

Ha nem ismerném a filmet, lehet, hogy jobban tetszett volna, de így ez nekem nem jött át igazán… :/ A film viszont nagy kedvencem, sokkal jobban tetszik, ahogyan filmben megvalósították a történetet, mint ahogy le volt írva. 
Kedvenc szereplő: Arthur. :)) Egyébként a könyv abszolút érdeme, hogy bár kevés a szereplő, de ők azért könnyen megkülönböztethetőek, akár beszédstílusuk, párbeszédeik alapján is (pl. Paul szövegei… :D Ő a másik kedvenc karakter. :) ). 
Kedvenc rész: a cukorbeteg férfi megmentése a kórházban; mikor Lauren az idő fontosságáról beszél; maga az alaptörténet. 
Ami nem tetszett: a könyv stílusa úgy összességében… :/ Sokszor a párbeszédek is eléggé silányak és bugyuták (ismét csak nem tudom, hogy ez az író, vagy a fordító hibája-e, mindenesetre olykor nagyon erőltetettek és valószerűtlenek). A Lili-s visszaemlékezés se tetszett, nem tudom, miért kellett ezt is belevenni… Az sem tetszett, hogy mikor Paul ráveszi magát, hogy segítsen Arthurnak, akkor egyszer elhiszi neki teljesen, hogy Arthur látja Laurent, a következő jelenetnél meg már megint őrültnek nézi, és ez így váltakozik oldalakon át… Most akkor hisz neki vagy se? :/ És ami nálam végérvényesen betette az ajtót: hogy tud Arthur és Lauren „együtt lenni” vagy csókolózni? Arthur hús-vér férfi, Lauren meg tulajdonképpen egy szellem, aki semmilyen tárgyat sem tud megfogni (bár ezt se nagyon tudta eldönteni az író, mert egyszer még nem tud mozgatni semmit, máskor meg elfordítja az ajtókilincset…). Arról nem is beszélve, hogy Lauren hogyan tud öltözködni? Mert hogy ilyen jelenet is van a könyvben, hogy „ruhabemutatót” tart Arthurnak… Ez valahogy nekem már magas… -.- 
Befejezés: bár a filmnek totál más a befejezése, és néhány rész a könyvben újdonság volt, mert a filmben nem volt benne, vagy máshogy volt benne, de azért ez a megoldás is tetszett. :)

Kiadó: Európa

Oldalszám: 308

Olvastam: 2014.08.15.

Osztályzat: 5/3,5