Valcsa olvasónaplója

"A nagyapám mindig azzal jön, hogy, „Én a te korodban…”, meg hogy „Bezzeg a mi időnkben…” Egyszer megtaláltam egy fiókban a bizijét 1932-ből: tiszta elégséges. Azóta csönd van."

„Azt hiszem, a nagyapám az egész életéből egyvalamit sír vissza: a fiatalságát. Szimpatikus, vicces ember, de egy kicsit szomorú is, mert olyan régóta vár már fiúunokára, akit róla lehetne elnevezni, de hiába, a családban mindenki nő. Az én nagyapám Élő Legenda! …mesélte, hogy a dédnagypapa regimentvilágbajnok volt szuronyrohamban. A nagyapám nagyon bátor. Bagózik, mint egy török, iszik, mint a kefekötő, és a nagyanyámmal él.”

Ez most más volt, mint amit D'Ortától megszoktam. Nem volt földön fetrengve röhögés, inkább léleksimogatás. Nekem főleg, aki már nem ismerhette meg a nagyszüleit (a nagypapás élmények végképp kimaradtak az életemből, már csak az anyai nagymamám él – érte viszont hálás vagyok, hogy nem kellett úgy felnőnöm, hogy egyáltalán nem is találkoztam egyikőjükkel sem). 
Csak annyit tudok, hogy remek emberek voltak, apai nagyapámról pedig egy magnókazetta maradt hátra, amelyen ő beszél a háború alatt megélt dolgairól. 
Ha vissza lehetne menni az időben, hogy olyanokkal találkozzunk, akik már nincsenek közöttünk, én nem tudósokkal, hírességekkel találkoznék legszívesebben, hanem Velük.

Kiadó: Európa

Oldalszám: 94

Olvastam: 2012.03.09.

Osztályzat: 5/5