Valcsa olvasónaplója

"Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. Nem kell kínálgatni aprósüteménnyel vagy innivalóval, mert a könyv láthatatlanná tesz."

"Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel."

Az előadásmód pazar (Fekete Ernő előadásában hallgattam), a megírás is viszonylag jó, a történettel viszont már gondom volt… 
Ilyen se volt még, hogy értékelésírás-közben gondoljam meg magam egy könyv értékelését illetően… Először nagyon le akartam húzni a trágárkodás miatt, mert bizony sokszor beugrott a „Tizenegyezer vessző” c. könyv, és azért egy ilyen könyvtől, mint A nyugalom, nem erre számítana az ember… 
Viszont! úgy gondolom, az író tökéletesen bánik ezzel a kettősséggel, mert néhol gusztustalanok ugyan a jelenetek, de ezt ellensúlyozza azzal a gyönyörűen gusztustalan fogalmazásmóddal, ahogyan a szerelmi együttléteket megfesti. Olyan hasonlatokat használ, és olyan érzékletességgel írja le, hogy ilyennel ritkán találkozik az ember. Elképesztő. :) 
A „mondtam”-ra és a „gondoltam”-ra rátérve: érzem én benne a szándékosságot, de egy elvetemült és nagyonráérős pillanatomban azért megszámolnám, hányszor szerepel ez a két szó a könyvben. :D

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 326

Olvastam: 2011.01.15.

Osztályzat: 5/3,5