Valcsa olvasónaplója

"Már megtanulta tiszteletben tartani a mély árkot, melyet Mattia maga köré ásott. Évekkel ezelőtt megkísérelte átugrani, de beleesett. Most beérte azzal, hogy a szélére ül, és a semmibe lógatja a lábát."

"2008 legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye – már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek. 
A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást. 
Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát… 
Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még."

Paolo Giordano egy rém okos pasas, és egy valódi író. Képes úgy megírni egy szerelmi történetet, hogy ne nyálas, hanem az utolsó sorig érdekfeszítő legyen (már az első szavaktól kezdve magába szippantott a könyv). Máskülönben el sem olvastam volna… 
Mattiát valahogy a kezdetek óta kedveltem. A maga különcségével együtt. Nem tudtam rá haragudni azért, ami történt, hisz még gyerek volt – ami persze nem menti fel, de tudjuk, milyenek a gyerekek: ő pedig nem akart a húgának ezzel semmi rosszat; egyszerűen csak megterhelő volt számára, hogy a szülei folyton a nyakába varrják a fogyatékos kishúgot, nem lehet normális gyermekkora, mert bárhová ment, a nyomában loholt a testvére, akit egy percre sem lehetett magára hagyni, ez pedig érthető, ha néha már túl sok volt neki… Egyetlen gyerekre sem tehet ekkora terhet egy szülő – én így látom. Foglalkozzon ő a saját gyerekével, és ne a másik gyerek gondjaira bízza lépten-nyomon, és úgy tegyen, mintha nem lenne semmi baj… Ezzel pedig végérvényesen tönkretették a fiút is, felnőttkorára lett belőle egy gyámoltalan férfi, akinek folyton a bonyolult matematikai műveletek és az élet törvényszerűségei körül forog minden gondolata, csak azért, hogy addig se kelljen a régmúltra gondolnia… 
Alice tetteire viszont nincs magyarázat. Ahogy Fabio is mondta, végletekig önző nőszemély, senki nem érdekli saját magán kívül, a körülötte lévő embereket pedig bábként használja, ha úgy esik neki jól… Mattiát is… Ha pedig nincs tovább szüksége rá, egyszerűen eltaszítja magától. Persze, elhiszem, hogy neki sem volt könnyű élete, és fogyatékkal nehéz együttélni, de vannak, akiknek sokkal nagyobb fogyatékosságuk van, és mégis élvezik az életet… Ez az anorexia-dolog meg már csak önsajnáltatás a semmiért… Na, ő nagyon irritált. 
Na de hogy ne szaporítsam tovább a szót: nagyon tetszett. Az író olyan hangulatot teremtett a szavaival, amire csak nagyon kevesek képesek. Ha valamikor, valahol még belebotlom egy könyvébe, biztosan nem fogok gondolkodni, hogy elolvassam-e. Tényleg csak ajánlani tudom.

————————————————————————————–

„A prímszámok magánya” molyos kihívásra hozzáfűzött további gondolataim (mi tetszett, mi nem tetszett a könyvben): 
Nekem a vége tetszett leginkább. Mert: a két főszereplő „éppen olyan, mint két ikerprím, magányosak és elveszettek, közel egymáshoz, de nem annyira, hogy tényleg összeérjenek.” A könyv befejezése pedig hű ehhez a könyvben megfogalmazott állításhoz. 
A második legkedvencebb dolog számomra a borítója: Michela dermedt mozdulatlansága a parkbéli padon, amint a folyó vize visszatükrözi… 
Ami pedig legkevésbé tetszett, az Alice karaktere. Szeretném hinni, hogy ennyire önző ember a valóságban nem létezik, de sajnos biztos vagyok benne, hogy mégis… :/

Kiadó: Európa

Oldalszám: 318

Olvastam: 2012.08.20.

Osztályzat: 5/5