Valcsa olvasónaplója

"Mikor így mosolygott rám, mindig az jutott eszembe, hogy őt szeretem legjobban a világon, ne merészeljen meghalni nekem. Soha."

"A 35 kiló remény egy francia kiskamasz története, akinek remek a kézügyessége, hatalmas a szíve, de iskolába járni nagyon nem szeret, hiszen nem igazán tud megfelelni az ottani követelményeknek. Grégoire, bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának, de a matekkal és a szüleivel hadilábon áll. A helyzet napról napra romlik, kicsapják az iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább…
Anna Gavalda ifjúsági regényében minden írói erényét megvillantja: egy hétköznapi történetet mesél el rólad vagy a szomszéd fiúról, egy családról, ahol mindig lenne mit tenni, elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy gyerekként sem könnyű az élet."

Mindenki jó valamiben, csak azt kell megtalálnia, hogy miben. 
Nagyon jól ismerem, hogy milyen az, mikor gyomorgörccsel indul az ember iskolába (és egészen addig nem is szűnik, míg haza nem ér). Nekem is volt egy kemény évem – szerencsére csak 1 –, szóval együtt tudtam érezni Grégoire-ral, pláne, hogy neki nem csak 1 éve volt ilyen… És egy rokongyerek példáján keresztül sajnos azt is tudom, hová vezet és milyen az, mikor nincs az embernek egyetlen stabil, példaértékű szülője sem, akire fel tudna nézni. Grégoire szerencsésebb, mert neki ott a nagyapja. Az embernek szüksége van valakire, akire felnézhet, aki utat mutat, és ha mégis letérnénk az útról, akkor visszavezet. 
Határozottan tetszett. Megkönnyeztem. 
(Pedig először egy „Zabhegyező”-féle könyvre számítottam, mikor levettem a könyvtár polcáról. De reménykedtem benne, hogy tévedek, mert az baromira nem tetszett, sőt idegesített, a főszereplőt meg egyenesen utáltam… És szerencsére tévedtem.)

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 80

Olvastam: 2012.11.22.

Osztályzat: 5/5