Valcsa olvasónaplója

"Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte."

"1956 ​forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns főkomornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is.
Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.
A Booker-díjas regényből film is készült, a főszerepeket Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta."

Jobbra számítottam, számomra kissé csalódás volt a könyv… :/
Tetszett ugyan a hangulata, és ez az „úri miliő”, amiben játszódik – a cselekményt nem mondom, mert jóformán az nem is volt benne, de Stevens és Miss Kenton jeleneteit szerettem. Csak kár, hogy ebből is kevés volt benne, meg úgy összességében is kissé sete-suta volt ez az egész könyv… :/
Jó volt, hogy bepillanthattunk egy angol kastélyba, egy jó nevű, gazdag úr szolgálóinak életébe (bár ebben nálam a Downton Abbey már beelőzte ezt a könyvet, és ott azért jóval részletesebben ábrázolták ezt a témát… Viszont Stevens karaktere azért kicsit hasonlított Carson-éra, Miss Kenton pedig mintha Anna-ból és Mrs. Hughes-ból lett volna összegyúrva). Stevens-t és Miss Kentont is sajnáltam a végén, hogy a nő mégsem tért vissza Darlington Hall-ba, és az ő közös történetük sem folytatódott tovább, legalább ennyi év után… De igazából ez is így volt jól – a nagy összeborulás amolyan tündérmesei vég lett volna, és csöppet sem életszerű… Stevens számomra végig nagyon fura volt, tényleg, kb. mintha egy beprogramozott, személyiség és szabad akarat nélküli gép lenne… :/ Akár napról napra képes volt a saját véleményét is változtatni, attól függően, hogy a ház ura miként vélekedik, teljesen alávetette magát neki… Ez a feltétel nélküli hűség pedig nagyon idegesített ráadásul már csak ebből kifolyólag is – meg mert ennyire elnyomta állandóan az érzéseit – amúgy sem lehetett volna köztük Miss Kentonnal semmi… Szerintem a főkomornyik-lét csak súlyosbít ezen nála, de ő alapvetően sem lenne képes egy normális párkapcsolatra, senkivel, természetéből adódóan – az érzéseit képtelen kimutatni, és egyetlen felszabadult, önfeledt, természetes pillanata sem volt az egész könyv során sem, így egy idő után világossá vált számomra is, hogy itt a legnagyobb akadály kettejük közös életében, az maga Stevens, és így már a végkifejlet is evidenssé vált egy idő után, nem ért meglepetésként a befejezés… De azért így leélni egy életet: ez az, ami igazán megdöbbentő és felkavaró ebben a könyvben…
Darlington Hall urát sem sikerült megismernünk közelebbről, és úgy az egész könyvet felszínesnek éreztem, belekaptunk több témába, jöttek-mentek a karakterek, de semminek sem volt igazán súlya, semmi sem volt igazán kifejtve… Az utazása is olyan semmilyen volt, történhetett volna vele több izgalmas dolog is út közben, több olyan, ami rávilágított volna, hogy eddig mennyire nem élt igazán, és mennyi mindent kihagyott az életéből… Elvégre erről szólna úgy igazán ez a könyv. Az alaptörténet nagyon tetszett, csak valahogy ezt úgy éreztem, mintha itt lenne egy gyönyörűen megmunkált képkeret, amire még ránézni is jó, mert szép és hangulatos, csak maga a kép lenne olyan semmilyen benne… :/

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 266

Olvastam: 2020.07.19.

Osztályzat: 5/3.5

-----------------------------------------------------

Eredeti cím: The Remains of the Day

Eredeti kiadás éve: 1989