Hugh Howey: Megfelelő méret
"Ezt szerette a legjobban: a kezdést. Szerette a kezdeteket. Az első sort. Azt, ahogy a semmiből valami lesz."
"A mérgező külvilág elől a silóban menedéket találó társadalom egyik legfontosabb posztja üresedett meg. Miután Holston seriffet a szigorú törvények a halálba küldték, a seriffhelyettes és a polgármester az utódját keresik. Meg is találják a siló mély-lenti világában, a legalsó szintek gépvilágában élő fiatal lány személyében, aki jobb meggyőződése ellenére elvállalja a hivatalt. Még ki sem nevezik seriffnek, máris hatalmas ellenféllel kell szembenéznie: a siló számítógépes rendszerét működtető IT-osztály vezetőjével, aki saját emberét kívánja megtenni seriffnek, gátlásai pedig nincsenek, célját bármi áron, de el akarja érni…"
Többször futottam neki ennek a könyvnek (mármint persze nem szó szerint…:)) ), mire végre kellő lendületet kaptam ahhoz, hogy ezúttal ne adjam fel megint 20-30 oldal után. Számomra nehezen indult be a történet, és gyakorlatilag maga a könyv is egyetlen hosszú sétából áll – komolyan már attól elfáradtam, hogy olvastam… Ebben a cirka 120 oldalban túl sok dolog nem is történik: inkább csak megismerjük közelebbről a polgármesterasszonyt, a siló felépítését (fene se gondolta, hogy ennyi szintből áll… o.O), és az új seriffről is kapunk infókat, de persze közel sem eleget még…
A vége meg… Hát, nagyon remélem, hogy nem az történt, amit hiszek, hogy történt, mert akkor Howey kezet foghat George R. R. Martinnal (mire már megkedvelnénk egy szereplőt, kinyírja az író… -.-).
[Megnézve a következő rész fülszövegét: az történt. Nincs több kérdésem.]
Sorozatrész: A siló #02
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 120
Olvastam: 2016.06.09.
Osztályzat: 5/4
Címkék: közösség politika sci-fi 4* disztópia posztapokaliptikus ¤Könyvmolyképző¤ #amerikai szerző# |Hugh Howey| [Hard Selection - Sötét Örvény Könyvek] -2016- /2013-as kiadás/-
2016.06.23. 15:44
-
**Valcsa**
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.