Valcsa olvasónaplója

"– Az én házasságom regénye – folytatta Marika –, tulajdonképpen nem itt végződik, hanem itt kezdődik. Mert a mi boldogságunk minden nappal nagyobb és teljesebb lett. S ezt a boldogságot nem a jómód, nem a gyönyörű lakás, nem a külföldi utazások hosszú sora jelenti, hanem az az összhang, ami összefűz bennünket."

"Budapest felszabadult. A háború pusztító vihara elvonult a város fölül. „Ha ez az óra mesélni tudna” – sóhajt fel Vargha Marika édesanyja, mikor megpillantja romba dőlt kis lakásuk szinte egyetlen ép darabját: a százéves faliórát. Altay Margit, a népszerű írónő, leányregényében nyomon követi az öreg óra kalandos életútját. Az óra történetéhez három szerencsétlen sorsú lány: a Tirolban élő Mária, a milánói Beatrice és a magyar Erzsébet szomorú szerelmi regénye kapcsolódik. A százéves óra – annyi hajdani boldogtalanság tanúja –, ma a beteljesült, boldog szerelmek idejét éli, s vidám ketyegése Marika otthonának meghitt kísérőzenéje."

Ezt most nem élveztem annyira, mint ahogy a pöttyös/csíkos könyveket általában… :/ Szörnyen lehangoló volt, de tényleg… :/ Értem én, hogy az írónő arra hegyezte ki a történeteket, hogy régen mennyi minden a szerelmesek közé állhatott, és a mostaniaknak meg mennyivel jobb, de ez így ömlesztve akkor sem esett jól… SPOILER A végén Marika története minden tekintetben kilógott a sorból, bár igen, értem én, hogy a könyv mondanivalója miatt igenis kellett Marika és barátnői története is zárásként. Csak épp az órát hagyták ki már teljesen a történetből… Mintha a végére már teljesen el is lett volna felejtve, hogy végső soron az óra volt az, ami összekötötte ezeket az embereket a történelem során…
(Az amúgy érdekes, hogy pont az „Így veszíted el” feliratos/borítós könyvjelzőt választottam ehhez a könyvhöz. Eléggé passzol…)
Nem volt rossz, de a jó sem ilyen.

Kiadó: Móra

Oldalszám: 190

Olvastam: 2015.10.05.

Osztályzat: 5/3,5