Valcsa olvasónaplója

Ez mindannyiszor lenyűgözte: miként képes a puszta tenyerek és a léptek súrolása évszázadok alatt így megviselni a szilárd acélt. Molekulánként, gondolta. Minden élet lekoptat egy réteget, ahogy a siló is felemészti azt az életet.

"A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…"

Lendületesebb, sodróbb történetet és elbeszélésmódot vártam, az első kb. 15-20 oldal után kezdtem kissé csalódott lenni, és biztos voltam benne, hogy ebből nem lesz 5*. Aztán olvastam. És olvastam. És vége lett. És engem is becsaptak a végén. Nagyon.

Sorozatrész: A siló #01

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 60

Olvastam: 2014.02.02.

Osztályzat: 5/5