Hugh Howey: A siló
Ez mindannyiszor lenyűgözte: miként képes a puszta tenyerek és a léptek súrolása évszázadok alatt így megviselni a szilárd acélt. Molekulánként, gondolta. Minden élet lekoptat egy réteget, ahogy a siló is felemészti azt az életet.
"A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…"
Lendületesebb, sodróbb történetet és elbeszélésmódot vártam, az első kb. 15-20 oldal után kezdtem kissé csalódott lenni, és biztos voltam benne, hogy ebből nem lesz 5*. Aztán olvastam. És olvastam. És vége lett. És engem is becsaptak a végén. Nagyon.
Sorozatrész: A siló #01
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 60
Olvastam: 2014.02.02.
Osztályzat: 5/5
Címkék: sorozat 5* disztópia posztapokaliptikus ¤Könyvmolyképző¤ #amerikai szerző# -2014- |Hugh Howey| [Hard Selection - Sötét Örvény Könyvek]-
2014.08.08. 20:10
-
**Valcsa**
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.