Darren Shan: A Halál Próbái
Kurda a szívem fölé tette a kezét, majd ujjaival gyengéden megnyomta a mellemet.
– Az embernek itt kell megítélnie önmagát, nem holmi pallókon, ringben vagy csatatéren. Elégedj meg azzal, ha a szíved mélyén tudod, hogy igaz vagy és bátor.
"Öt próba – öt lehetőség Darren számára, különben a Tanács döntése végzetes lehet. Ha nem sikerül, még Mr. Crepsley sem tud segíteni rajta! Valamennyi feladat teljesíthetetlennek bizonyul… Miközben megpróbálja túlélni a túlélhetetlent, Darren rájön, hogy a bestiális vérszipolyok támadásra készülnek. Már bejutottak a Vámpírok Hegyébe is… Céljuk egyértelmű: át akarják venni a hatalmat a tábornokoktól és a hercegektől…"
Hú, ezt most nagyon sokáig halogattam, mindig akadt valami más, ami jobban érdekelt. De ma hajnalban végre a végére értem.
Nem is tudom, mit mondjak… A próbák kicsit laposak voltak, nem igazán tartották fenn az érdeklődésemet, úgy voltam vele, hogy ha megtudom, hogy mi következik, akkor jó, ha nem, úgy is jó… Így voltam a könyvvel, egészen a végén, a vadkanokkal történő harcig, és onnantól igazából már egy szuszra olvastam el (az értékelésemen úgy másfél csillagot csak ez dobott).
A legvégén (bár számítottam erre, mégis) kicsit leesett az állam, és azért így félbevágni egy könyvet, még ha egy sorozat része is, szemétség… -.- Komolyan érdekel a folytatás, úgyhogy tutira jöhet a következő rész!
Sorozatrész: Darren Shan regényes története #05
Kiadó: Móra
Oldalszám: 196
Olvastam: 2014.01.22.
Osztályzat: 5/4,5
Címkék: horror fantasy ifjúsági vámpír 4.5* |Darren Shan| ¤Móra¤ -2014- #ír szerző#-
2014.08.06. 16:15
-
**Valcsa**
- szólj hozzá
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.