Valcsa olvasónaplója

– Ebből is látszik, hogy nem vagy egészen normális.
– Nahát… azt akarod mondani, hogy te igen? 
– Egy frászt, fiúka. Gondolod, hogy ha az volnék, veled járnék?

"Mit mondhat el az ember egy huszonöt éves lányról, aki meghalt? 
Hogy szép volt. És okos, mint a nap. Hogy szerette Mozartot és Bachot. És a Beatlest. És engem. Egyszer, amikor éppenséggel egy kalap alá vett ezekkel a zenei példaképekkel, és megkérdeztem, mi a sorrend, mosolyogva azt válaszolta: betűrend szerinti. Akkor én is mosolyogtam. De most csak ülök és töprengek, vajon a keresztnevemen sorolt be – mikor is csak Mozart kullog utánam –, vagy a vezetéknevemen, mikor is beékelődöm Bach és a Beatles közé. De az első nem lehetek semmiképp, s ez valami ostoba okból pokolian dühit, mivel világéletemben azt képzeltem, hogy nekem mindenben az elsőnek kell lennem. Tudják: családi örökség."

Uhh, ezt már nagyon rég olvastam, még tesóm kérte kölcsön az egyik középsulis barátnőjétől, és én is elolvastam. Lehettem vagy 12-13 éves, de arra azért emlékszem, hogy akkoriban nagyon tetszett.Azóta már nem igazán vagyok híve az ilyen „csöpögős” könyveknek :) De egyszer talán majd ismét elolvasom, ki tudja...

Kiadó: Európa

Oldalszám: 154

Olvastam: 2009 előtt

Osztályzat: 5/5