Valcsa olvasónaplója

"Mind félünk beszélni arról, ami a sötétségből bámul minket."

"– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón. 
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba. 
Én vagyok az a lány. 
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok. 
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba."

Ez nekem túlontúl elvont… Csapong a látomások között, nem lehet tudni, hogy most valóság-e, amit leír, vagy csak Lia agyában létezik… A szavakat iszonyatos mesterkéltséggel formázza az írónő, és úgy érzem: a külcsínre fekteti a nagyobb hangsúlyt, és nem a történetre… Mert az közben szép lassan elsikkad… És ez baromira zavart… 
Egyébként meg tulajdonképpen végigunatkoztam az egész könyvet. Kb. 048.00-tól kezdenek felpörögni az események, na onnantól már egészen olvasmányos volt (bár ott is voltak látomásos részek, és jónéhány bekezdést át is ugrottam, mert már untam olvasni..). 
Hát, biztosan velem van a baj, hogy nem sajnálgatok agyon egy hisztis libát, akinek tulajdonképpen a feneke is fényesre van ….. , mégis csinálja a hülyeségeit, úgy is, hogy látja, hogy hová vezet ez, amit művel, de magasról tesz rá. És még ő van felháborodva, ha valaki elmebetegnek nézi… Feldühített ez a könyv. Nem gyengén. 
(Az írónőtől olvastam már a „Hadd mondjam el…”-t, és az kb. fényévekkel jobb volt ettől – kedvenc könyvnek is jelöltem, szóval akkor sejthető, hogy mennyivel volt jobb az én szememben… :D)

Kiadó: Ciceró

Oldalszám: 276

Olvastam: 2012.12.28.

Osztályzat: 5/3