Valcsa olvasónaplója

"– Mi az, hogy rózsakeresztesek? 
– Rózsakeresztesek? Hm. Hallott már a szabadkőművesekről? 
– Igen. Azok olyan alakok, akik titokban jöttek össze, és nem tudom mit csináltak. 
– Ez az. A rózsakeresztesek abban különböztek a szabadkőművesektől, hogy még nagyobb titokban jöttek össze, és még kevesebbé lehetett tudni, hogy mit csinálnak."

"Szerb Antal szépirodalmi fő műve A Pendragon legenda. Meghatározhatatlan műfajú próza: egyszerre krimi, rejtélyes legenda, történelmi regény, ismeretterjesztö írás és mindezek felszabadult humorral írott paródiája. A főhős, az író önparódiájának is tekinthető Bátky János a British Museum könyvtárában XVII. századi angol misztikusokat kutat, majd meghívják a híres Pendragon család kastélyába, ahol izgalmas, sőt életveszélyes kalandok során találkozik a világ legrokonszenvesebb orgyilkosával, valamint számos kísértettel, megismeri az angol rózsakeresztesek történetét, és egy örökségért folyó bűntényben is megpróbálják felhasználni. Bátky János maga sem tudja kideríteni, hogy bűnügybe vagy erotikus kalandba keveredett-e, netán korszakalkotó kultúrtörténeti felfedezés előtt áll éppen. A magánéletében dogmamentesen vallásos, ugyanakkor minden hitben kételkedő Szerb Antal egész filozófiai bizonytalansága benne van ebben a fölöttébb szórakoztató könyvben, amely e bizonytalan világnézet fölényes kritikája is. A végső kicsengése mégis az, hogy élhetünk bárhol a világon, immár végérvényesen nem értjük, mi a leglényegesebb benne."

Az elején még teljesen biztos voltam benne, hogy nincs mese: én bizony meg fogom nyomni ennél a könyvnél a „Kedvenc könyv” gombot. De ez nem sikerült… Most sem… (Fene tudja, hogy mostanság miért nem akadok rá kedvencnek titulálható könyvre… Ilyen az én formám.) 
Ez a misztikus, borzongató légkör, ami átlengi, szálaival behálózza a történetet, számomra iszonyúan vonzó volt, és érdekessé tette a történetet (persze a Maloney-féle karakterek mellett, akiknek ugyancsak örültem: jókat mosolyogtam rajta is :)). Csak azt sajnálom, hogy a végén ez a kimért borzongás átcsapott egy lehetetlen, irracionális megdöbbenésbe (azért ilyen hülyeségekkel magyarázni a dolgokat… Ne már… :/ Leginkább „A kilencedik kapu” c. filmhez tudnám hasonlítani, azzal is ugyanígy jártam). Ennél még az is jobb lett volna, ha a legendára nem ad magyarázatot, legfeljebb csak sejteti, és a többit az olvasóra bízza. De így… Csalódtam. 
A hangoskönyv viszont egy az egyben óriási élmény volt: Szervét Tibor valóban remek választásnak bizonyult. 
(A csillagozásnál próbáltam csak kis mértékben figyelembe venni a könyv utolsó negyedét… Mert amúgy tényleg jó lett volna ez a történet.)

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 420

Olvastam: 2011.09.08.

Osztályzat: 5/4,5