Valcsa olvasónaplója

"Ti emberek, csak magatokat látjátok a tükörben. Fogalmatok sincsen róla, mi van a másik oldalán."

"Cecilie napjai csendesen telnek, mióta ágyhozkötött beteg. A karácsonyt is jobbára szobájában tölti, ahol egyszercsak megjelenik egy furcsa szerzet. Azt sem tudni biztosan, hogy a váratlan vendég fiú-e vagy lány; haj nem nő a fején, kicsi, légies, amolyan gyerekforma. A jövevény bemutatkozik: ő Isten egy angyala, s Ariel a neve. Egyre gyakrabban tűnik fel Cecilie szobájában, s ilyenkor nagyon furákat kérdez az emberek világáról; nem érti, mi a meleg és a hideg, nem érti milyen lehet aludni és álmodni, milyen lehet a hó tapintása. A kislányt pedig a földöntúli világ izgatja. Ahogy telnek a napok, az élet, a létezés, a test és a lélek, a teremtés, az isteni szándék egyre több titka kerül szóba kettejük között.
Ariel, az angyal teljesíti feladatát: a kislány abban a tudatban búcsúzhat el szeretteitől, hogy az emberi lélek is része az örökkévalóságnak…"

Hónapok óta a jelenlegiek között csücsült már, ma meg hirtelen ötlettől vezérelve olvasni kezdem. És olvastam. És olvastam. Tulajdonképpen ma úgysem volt semmi dolgom, így hát szinte egész nap. És fel is faltam egyszuszra. :) 
Nekem ez kicsit olyan, mintha a „modern kis herceg” lenne. Nagyon sok témát érint, amin személy szerint én sem gondolkodtam még sosem, vagy ha mégis, ezek biztosan nem jutottak eszembe a témával kapcsolatban. 
Szeretek elmerengeni néha dolgokon, és rájönni, hogy ugyan még nem gondoltam bele, de tényleg úgy van!. Hisz annyi minden mellett siklunk el észrevétlenül. 
Ez most jólesett, a szomorúsága ellenére is. Vagy talán épp azért.

Kiadó: Animus

Oldalszám: 142

Olvastam: 2010.11.02.

Osztályzat: 5/5