Valcsa olvasónaplója

"Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok."

"Paulo Coelho 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista minden idők legnagyobb könyvsikere az író hazájában, Brazíliában, ahol eddig közel kétszáz kiadásban látott napvilágot. A spanyol pásztorfiú története – jelképes zarándokútja – arra ösztönöz bennünket világnézetünktől függetlenül, hogy merjünk hinni álmainknak, vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, találjuk meg elrejtett kincsünket, ami csak a miénk, s közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Ez a legendás mű úgy lett világsiker néhány év alatt negyven nyelven, sok-sok millió példányban, hogy irodalmi értékét is mindenütt elismerték."

Ez most kivételesen nem a megyeiből, hanem a főiskola könyvtárából került hozzám. Anyagot gyűjteni mentem be az egyik tantárgyamhoz, aztán mikor sétálgattam a polcok között, megmagyarázhatatlan okból ezt is levettem és kikölcsönöztem. 
Nem bánom, mert néhány résztől eltekintve (mikor pl. a szívével beszélget… vagy a széllel… -.-) úgy összességében nem volt rossz. 
Persze, lehet támadni, hogy mennyire sablondumát nyomat , de úgy gondolom, nem árt ezt a „sablondumát” időnként elolvasni, mert hajlamosak vagyunk ezekről megfeledkezni… Elvégre ha beszélünk, akkor is csak olyan szavakat használunk, amit azelőtt is, mégsem biztos, hogy a mondandó is ugyanaz, mint azelőtt. Hiszem, hogy ezek a sorok is mást és mást jelentenek különböző élethelyzetekben, máshogyan éljük meg Coelho bölcseleteit. 
Engem a „Személyes Történet” emlegetése sem zavart (hisz mindannyian azt éljük… Mindenkinek saját élete van, saját történettel – bár nem hiszem, hogy ez előre meg lenne írva, szerintem ezt mindenki egyénileg alakítja, szóval ebben nem értek egyet Coelho-val.) 
A cselekmény még az elején jó volt, de miután elkezd az alkimistával vándorolni, na utána már olyan abszurd dolgok történtek, amik egyszerűen untattak… :/ 
A csillagokat legfőképpen a gondolatai miatt kapta.

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 174

Olvastam: 2011.10.18.

Osztályzat: 5/3,5