Valcsa olvasónaplója

"Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem? 
Adjanak már egy homokórát."

"Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja „egy másik” kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el a „múlt időbe tett” nőnek… Gavalda regényében a vigasztaló is vigasztalan marad. Az após története egy másik (talán jobb vagy szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, eljátszott esélyeinkre ismerünk. A szerző nem mond ítéletet, nála az erő nem érdem, a gyengeség nem megvetendő rossz, hanem mindenki a rászabott élet ilyen-olyan jelmezét viseli, hol elegánsan, hol feszengve, és ha szorít a ruha, azt is inkább az idegenek veszik észre, ahogy elsietünk közöttük. Anna Gavalda regényében minden elharapott szónak jelentősége van, minden apró mozdulat, kis rezdülés, félrekapott tekintet színpadi pontossággal van a helyén. Mert ezekből az apróságokból áll össze egy történet, egy szerelem, egy sors. A Szerettem őt igazi kamara-dráma, amely a fiatal francia írónőt szinte azonnal nemzetközi hírű íróvá tette."

Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Pierre elbeszélései tetszettek, olvasmányosság szempontjából és ez az emberközeliség is, amilyen témával foglalkozik a könyv… Valószínűleg sok-sok Pierre él még ezen a világon, röghöz kötve, boldogtalanul… Elég elkeserítő ez, másrészt viszont az én szememben még továbbra sem tűnik nem-elítélendő dolognak a félrelépés: tartson az egy éjszakán át, vagy éveken keresztül… Gyáva emberre vall, aki ráadásul annyira sem tiszteli a párját, hogy megbeszélje vele, ha már ő nem azt érzi, amit „kellene”. Akkor le kell zárni a jelenlegi kapcsolatot, akármilyen fájdalmas, de ha úgy érzi, hogy nem tud többé boldog lenni azzal, akivel van, akkor felesleges erőltetni (igen, fiatal vagyok, és „mit tudhatom én”, de én most jelen helyzetben 22 éves fejjel így látom). Chloénak még legalább megvan az esélye az újrakezdésre, nem kell eltűrnie, hogy csalják, bár az tagadhatatlan, hogy talán mindannyiunkban megvan ez a félelem (rejtve, vagy nem annyira rejtve), hogy minket is elhagyhatnak, hogy elveszíthetjük azt, akit a legjobban szeretünk. És nem jó érzés, még belegondolni sem. 
A könyvre visszatérve: Chloé és Pierre közötti párhuzam (Chloé, aki csalódott, és Pierre, aki nem mert csalódást okozni) nálam abszolút feltette az i-re a pontot. Mert egyébként tényleg nem lenne fele ennyire érdekes sem a történet.

Kiadó: Magvető

Oldalszám: 210

Olvastam: 2013.03.12.

Osztályzat: 5/3,5