"– Ever, nem a tárgyaink határoznak meg minket. Nem a ruhák, amelyeket viselsz, a kocsi, amit vezetsz, a művészet, amire szert teszel. Nem azok vagyunk, ahol élünk, hanem ahogyan ez életünket éljük."

"Újra indul a karmakörhinta! 
Ever életében minden tökéletes lenne, ha Ava árulása folytán nem maradna a nyakán a bosszantó ikerpár, Romy és Rayne. Ha a bosszúszomjas Roman nem tenne újabb aljas kísérletet Ever és Damen szerelmének elpusztítására. Ha nem találkozna egy előző élete szerelmével. Ha nem követte volna el élete legnagyobb baklövését azzal, hogy megitatta Damennel az életmentő elixírt."

Jesszus... -.- hogy ez mekkora baromság volt... Nah, aki szerint a Twilight gagyi, ebbe már bele se fogjon... Elképesztően idegesített a könyv, úgy ahogy van. Ever egy hülye lotyó, 16 évesen az a legnagyobb gondja, hogy nem tud Damen-nel egy jót... *khm*... Szánalmas. Mellesleg Damen is egy idióta töketlen pasas, mert neki ez már az elmúlt pár száz évben sem jött össze. Emellett Ever egy önző dög, aki még annak se képes örülni, hogy a nagynénje (aki mellesleg gondját viseli, nála lakhat, eltartja!) végre boldog valakivel.
Minden oldalon forgatja valaki a szemét (mint mikor új kifejezést tanul a gyerek, és folyton azt szajkózza...), én meg még könyvszereplőket sose utáltam ennyire, mint ezeket.
Az "Árnyak könyve" dologgal meg próbál egy kis különlegességet csempészni a történetbe (még ha a vallás része, akkor is..). Attól, hogy a Bűbájos boszorkákban bejött ez, itt még nem tuti...
Mindent egybevetve: eredetiség egyenlő a nullával, ilyet bárki képes írni. Csupa elcsépelt "bölcsesség".
És igen, szigorú leszek...

Sorozatrész: Halhatatlanok #03

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 360

Olvastam: 2011.03.13.

Osztályzat: 5/0,5